- július 24.-29. Vác
„Ő már tudta, mit fog tenni.” (Jn 6,6)
Idén a varázslatos Vác vendégszeretetét élvezhette a Tiszavirág tábor 37 résztvevője. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Szent József Kollégiuma adott nekünk otthont erre a hat közösen eltöltött, élménydús napra.
Ismét összegyűlt ez a vidám, lelkes, élettel és értékkel teli társaság, hogy tartalmasan együtt tölthessék nyaruk egy hetét, közelebb kerüljenek fogyatékkal élő, különleges barátaikhoz és megerősödjenek hitükben. Ezeket a célokat szolgálták közös programjaink: gyönyörű és egyedi pólóink készültek el saját kezűleg; meglátogattuk a vácrátóti arborétumot; az Álomvölgy tanyán lovagoltunk, kecskét fejtünk és még kézműveskedtünk is; találkoztunk a helyi Hit és Fény közösséggel és kisvasúttal barangoltuk be Vácot. Vendégül láttuk több régi barátunkat; ünnepeltünk születésnapot; reggelente közösen tornáztunk; esténként diafilmeket vetítettünk; sokat énekeltünk és játszottunk. Lelkesen készültünk várva-várt szentmisénkre – dalokat tanultunk, megjelenítettük az evangéliumot –, amit idén nagy örömünkre Paffy atya mutatott be. Padlóképes foglalkozásaink megerősítettek minket a tudatban, hogy Isten szívében van mindenkinek hely, sőt hogy ebben a világban is van helyünk és küldetésünk. Minden napunkat igényesen előkészített, közösen alakított imával zártunk.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy vágyat ültetett a sérült fiatalok szívébe a részvételre, hogy küldött odaadó, alázatos, önkéntes segítőket, hogy küldött felénk segítőkészséggel és nyitottsággal forduló embereket, hogy segítette minden lépésünk az elsőtől az utolsóig, hogy Ő már előre tudta, mit fog idén nekünk ajándékozni.