Jean Vanier: Szeretni annyi

Szeretni: elcsépelt szó. Szeretni annyit jelent, mint igazán érdeklődni valaki iránt, figyelemmel fordulni felé. Tisztelni úgy, amilyen, sebeivel, sötétségével és szegénységével, de képességeivel, talán rejtett adományaival is. Hinni benne, abban, hogy képes növekedni; akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni benne: „te nem vagy elveszett ember, tudsz növekedni, szép dolgokat csinálni; én bízom benned”. Örülni jelenlétének …

Erma Bombeck: Hogyan választ az Úr

Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent a Nagy Könyvbe. – Ákos: fiú, védőszentje: Mátyás. – Anett: leány, védőszentje: Cecilia. – Dániel, Judit: ikrek, védőszentül adjuk nekik Gellértet. Majd az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és …

Bárcsak

Úgy nőttem fel, hogy tudtam, más vagyok, mint a többiek, és ezt gyűlöltem. Nyúlszájjal születtem, és amikor iskolába mentem, az osztálytársaim – akik állandóan gúnyoltak ,nem hagytak bennem kétséget a felől, milyennek látnak mások; egy felhasított ajkú kislány, görbe orral, egyenetlen fogsorral, mélyről jövő, némileg artikulátlan beszéddel. Még egy léggömböt sem tudtam felfújni anélkül, hogy …

Lázár Ervin: Az élet titka

Gyerekkoromban, az alsórácegresi nagyszederfa alatt hallottam egy történetet. Nem hinném, hogy abban a pillanatban, amikor elhangzott, megértettem volna minden ága-bogát. De a gyerekkorban hallott történetek együtt növekszenek velünk: virágot hoznak, kiteljesednek, gyümölcsöt érlelnek. Semmi más nem kell hozzá, csak meg kell őrizni őket. Én őrizgettem máig, éppen itt az ideje, hogy elmondjam. Élt Rácpácegresen két …

Túrmezei Erzsébet: A harmadik

Valamit kérnek tőledMegtenni nem kötelességMást mond a jog, mást súg az észValami mégis azt kívánja:Nézd, tedd meg, ha teheted!Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet! Messzire mentél, fáradt vagy, léptél százatValakiért még egyet kellene.De tested, véred lázadMajd máskor, nyugtat az ész, s a jog józanságra intDe egy szelídebb hang azt súgja megint:Tedd meg, …

Ahová tettél, ott szolgállak

Istenem, ahová tettél, ott szolgállak,Ahol megsejtlek, megcsodállak.Ahol tudlak, ott követlek,Ha meg-megbotlok nem csüggedek.Amim van, azért magasztallak,Amim nincs azért nem zaklatlak.Ami a munkám azt megcsinálom,A jó szót érte sose várom.Ha nem sikerül nem kesergek,és holnap mindent újra kezdek!

Tiszavirág tábor 2016 Makó

2016. július 15. 10:00 – 2016. július 18. 19:45  Péntek reggel indultunk Makóra, 35-en táboroztunk a Szent István Egyházi Iskola kollégiumában. Az első ebédünk izgalmasan alakult, mert egy jótékonysági gyűjtés miatt az étterem emeletén terítettek nekünk. Kisebb kavarodás árán, de végül mindenkinek találtunk megfelelő helyet. Csendes pihenő után mindenki megkapta a kézzel készített naplóját, amibe a tábor …

Mondjuk egy imát minden ujjunkra!

Ferenc pápa nagyon egyszerű vezetőt ajánl nekünk az imádságban, ami egyben nagyon teljes is: Mondjunk egy imát minden ujjunkra: 1. A hüvelykujjad van hozzád legközelebb. Ezért imádat azokért kezdjed, akik legközelebb vannak hozzád. Azok a személyek ezek, akiket a legkönnyebb megjegyezni. Szeretteinkért imádkozni „édes kötelesség”. 2. Következő ujjad a mutatóujj. Imádkozz azokért, akik utat mutatnak, …

Helló Világ!

Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.